Halbarát Víz cím elnyerésére

1. A Halbarát Víz Program és a pályázati rendszer célja
A Tavirózsa Egyesület (a továbbiakban: Egyesület) által elindított Halbarát Víz Program célja a természetvédelmi és ökológiai érdekek érvényesítése a magyarországi horgászati hasznosítású állóvizek kezelésében, a jó ökológiai állapot eléréséért.

A pályázati rendszer célja az olyan hazai horgászvizek (illetve kezelő szervezeteik) elismerése, támogatása és népszerűsítése a Halbarát Víz cím adományozásával, melyek hasznosítása, kezelése során kiemelt szempont a jó ökológiai állapot elérése, fenntartása.

2. A pályázók köre

Pályázhatnak azok a magyarországi horgászati hasznosítású állóvizek kezelő szervezetei (civil és gazdasági szervezetek, állami és önkormányzati szervezetek stb.), amelyek legalább 3 ha nagyságú vízzel rendelkeznek (kivéve: Balaton, Tisza-tó, Velencei-tó, Fertő-tó).

Jó ökológiai állapot: "A felszíni víztest biológiai minőségének elemeire vonatkozó értékek emberi tevékenységből származó kismértékű torzulást mutatnak, de csak kevéssé térnek el azoktól, amelyek ezt a típust zavartalan körülmények között általában jellemzik." [Az Európai Parlament és a Tanács 2000/60/EK sz. irányelve (Víz Keretirányelv)]. A Víz Keretirányelv egyik fő célkitűzése: a felszíni vizek jó ökológiai állapotának elérése 2015-ig.

A pályázatból kizáró okok:

- a pályázott vízterület nem éri el a 3 ha-t,
- azok az intenzív hasznosítású vizek, melyekben a halbiomassza meghaladja az 1000 kg/ha értéket vagy a haltelepítés meghaladja a 800 kg/ha/év mennyiséget az elmúlt 3 év (2007-2009) valamelyikében,
- azok az intenzív hasznosítású vizek, melyeken a horgászlétszám (éves és napijegyes összesen) meghaladja a 400 fő/ha/év értéket,
- az utóbbi 3 évben nem őshonos halfaj(oka)t (lásd 1. sz. melléklet) telepítő kezelő szervezetek,
- ha a horgászvízben az elmúlt 3 év mindegyikében 10% alatt vagy 90% felett volt a hínárnövényzet maximális borítása,
- ha a horgászvízben az elmúlt 3 év mindegyikében volt "vízvirágzás" (= az algák tömeges elszaporodása, mely a vízfelszínt átláthatatlan zöld színűre festi)
- a pályázó szervezetnek 30 napon túli köztartozása van.

3. Az elnyerhető cím és a támogatás formája

A Halbarát Víz címet olyan hazai horgászvizek nyerhetik el, melyek hasznosítása, kezelése során kiemelt célként jelenik meg a jó ökológiai állapot elérése, fenntartása.

A címet 2010-ben maximum 5 szervezet, illetve horgászvíz nyerheti el. A Bizottság fenntartja magának a jogot arra, hogy kizárólag alacsony pontszámú pályázatok esetén nem adományoz címet.

A nyertes horgászvizek közül:

- az értékelés során a legmagasabb pontszámot elért víz őshonos halat és széles (arany-) kárászt kap (a Hortobágyi Halgazdaság ZRt. és a Szent István Egyetem MKK KTI Halgazdálkodási Tanszékének felajánlása)
- mindegyik víz kedvezményt kap vízminőség vizsgálatok elvégeztetésére (a Halbarát Vízből egyszerre behozott 2-4 vízminta általános kémiai és/vagy biológiai vizsgálata egy díjért (a Fővárosi és Pest Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága Vízélettani Laboratóriumának felajánlása)
- és/vagy a legmagasabb pontszámot elért víz tárgyi díja(ka)t és/vagy vissza nem térítendő anyagi támogatást kap a Tavirózsa Egyesülettől.

Anyagi támogatás - utófinanszírozási formában, kiegészítő támogatásként - elsősorban a következő feladatokra fordítható:

- őshonos, az élőhely típusának megfelelő halfaj telepítése, vagy
- természetvédelmi kezelés (pl. nem őshonos halfajok lehalászása, törpeharcsa csapda vásárlása stb.).

A további részletek az Egyesület és a Támogatott között kötött Adományozási Szerződésben kerülnek meghatározásra.

A Támogatott a cím elnyerésével 3 éven keresztül használhatja:
- a horgászvízhez, illetve a Támogatotthoz kapcsolódó kiadványokon, dokumentumokon, programokon, cikkekben, interjúkban a Halbarát Víz címet,
- illetve a horgászvíz partján és a hivatkozásoknál, média szerepléseknél a Halbarát Víz logót.

A Halbarát Víz címet viselő horgászvizek, illetve kezelő szervezeteik az országos médián (rádió, horgászújság, honlapok stb.) keresztül nyilvánosságot kapnak, mely növeli elismertségüket, öregbíti hírnevüket a horgászok és természetjárók körében egyaránt.

4. A pályázatok tartalmi és formai követelményei

A benyújtott pályázatoknak tartalmazniuk kell:
- a kitöltött és cégszerűen aláírt Halbarát Víz Pályázati Adatlapot (2010),
- a pályázó rövid bemutatását, eddigi tevékenységét (alakulás éve, tagság, tevékenység az elmúlt 3 évben, és ennek környezet- és természetvédelmi oldala; max. 1 oldal),
- a 2009-ben végzett haltelepítés(ek) jegyzőkönyv másolata(i)t,
- a 2009. évi, halászati felügyelőségre (Országos Halászati Adattár felé) leadott statisztikai jelentés másolata,
- nyilatkozat köztartozás mentességről (ld. az 1. sz. mellékletet).

A Pályázati Adatlap szerkezetén, pontjain módosítani nem lehet. A pályázatot folyamatos oldalszámozással kell ellátni, bele értve a mellékleteket is.
A Halbarát Víz cím jelen Pályázati Felhívása és a Pályázati Adatlap letölthető
a Tavirózsa Egyesület honlapjáról: http://www.tavirozsa-egyesulet.hu.

Tájékoztatás a pályázatról:

Tatár Sándor
programvezető
E-mail: tatarsandor@invitel.hu
Telefon:
(28) 389-005
(70) 210-1242

5. A pályázatok benyújtása

Pályázati díj nincs.
A pályázatot jelen felhívásban megjelölt tartalmi és formai követelményeknek megfelelően kell benyújtani 1 példányban, ajánlott küldeményként, postai úton. Amennyiben a pályázó szervezet rendelkezik saját honlappal vagy egyéb módon megoldható, a Pályázati Adatlapot és a pályázó rövid bemutatását elektronikusan (e-mailen) is meg kell küldeni!
Név és cím:
Tavirózsa Egyesület
2112 Veresegyház, Huba u. 43.
E-mail: tatarsandor@invitel.hu


A borítékon, illetve az elektronikus levél tárgyában fel kell tüntetni: Halbarát Víz cím " pályázat.
Hiánypótlásra nincs lehetőség!
Pályázati határidő: 2009. június 30.

Benyújtási határidő tekintetében a postabélyegző kelte a mérvadó!

6. A pályázatok elbírálása

A pályázatokat az Egyesület által felkért, neves szakértők részvételével alapított Halbarát Víz Bizottság (a továbbiakban: Bizottság) bírálja el, a pályázati határidőtől számított 30 napon belül.

A pályázati felhívás követelményeinek nem megfelelő pályázatokat a Bizottság elutasítja. A pályázókat a Bizottság írásban, postai úton értesíti ki döntéséről, az elbírálástól számított 15 napon belül. A pályázati eredményeket az Egyesület honlapján is kihirdetik. A Bizottság döntése ellen fellebbezésnek helye nincs.

7. Az adományozási szerződés megkötése és teljesítése

A Halbarát Víz cím adományozására, illetve a támogatásra vonatkozó adományozási szerződést a Bizottság döntésének megfelelően, a döntéstől számított 60 napon belül az Egyesület elnöke köti meg a nyertes pályázókkal. Az adományozásra, támogatásra irányuló jogviszony a szerződés megkötésének időpontjában keletkezik. Az anyagi támogatást az Egyesület nevére és számlázási címére (Tavirózsa Egyesület, 2112 Veresegyház, Köves u. 14.) kiállított számla ellenében folyósítja.
A Halbarát Víz cím 3 évre nyerhető el, azonban az adományozási szerződésben foglaltak megsértése, vagy valótlan adatok közlése esetén az Egyesület fenntartja a jogot a cím azonnali hatállyal történő visszavonására, az anyagi és tárgyi adományok visszatérítésének kötelezettségével. Ez esetben a Támogatott semmilyen kártérítési igénnyel nem élhet az Egyesület felé.

Az adományozásról szóló Bizottsági döntés hatályát veszti, ha a támogatási döntésről szóló értesítés kézhezvételétől számított 60 napon belül a pályázó hibája, illetve mulasztása miatt nem jön létre a szerződéskötés.

8. Pályázati beszámoló elkészítése

A Támogatottnak évente (az adományozási szerződés megkötésének napjától számított egy, kettő és három év elteltével) pályázati beszámolót kell megküldenie az Egyesület felé a Halbarát Víz cím használatáról és az anyagi és/vagy a tárgyi adomány felhasználásáról.

A beszámoló elkészítésére kizárólag az Egyesület honlapjáról 2010. június 20-ától letölthető Pályázati Beszámoló Adatlapot lehet használni, mely szakmai és pénzügyi fejezetekből áll. A szakmai részben minimum 1 oldalon szövegesen és fotókkal illusztrálva ismertetni kell az adományozási szerződésben vállaltak teljesítését (pl. nem őshonos halak lehalászása, fásítás stb.).

Az anyagi támogatás rendeltetésszerű felhasználását a Támogatott nevére kiállított számlák fénymásolatával kell igazolni. Tárgyi díjak esetén a Támogatottnak ismertetnie kell a beszámolóban, hogy azokat milyen módon használják/hasznosították (pl. horgászverseny díjazása).

9. A Támogatott szervezetek ellenőrzése

A Bizottság a támogatott szervezetek szúrópróba-szerű ellenőrzését végzi el. Ennek célja a pályázati adatok valódiságának vizsgálata, melynek során a Bizottság helyszíni ellenőrzéseket is végezhet (terepi ellenőrzések, az anyagilag támogatott szervezet forrásfelhasználásának vizsgálata stb.). A Támogatott az ellenőrzések során köteles együttműködni a Bizottsággal.

A Pályázónak, illetve a Támogatottnak a Halbarát Víz címmel össze nem egyeztethető tevékenysége, vagy valótlan adatok megadása a cím, illetve adományok azonnali hatályú visszavonását eredményezi.



Külső pályázati lehetőségek:

Őszidő 2010 Olvas <

Légy Te a djuice odösösz szuperproduszere! Olvas <

eFestival - versenypályázat Olvas <

Vázmintapályázat 2010 Olvas <

PÁLYÁZAT - SODRÁSBAN 2010 c. ANTOLÓGIA Olvas <

Pedagógus képzők képzése: múzeumok közoktatási hasznosítása Olvas <

AZ ÉN MESÉM 3. Olvas <

Mikszáth-esszé pályázat Olvas <

Terézanyuságom története - írd és mondd! Olvas <

Pályázati felhívás felnőtt tanulók számára Olvas <

Szerelmes remegés - versírópályázat Olvas <

Hallgatói mobilitás Olvas <

Pályázat írók és színpadi szerzők részére Olvas <

Pannon állomáspályázat Olvas <

Halbarát Víz cím elnyerésére Olvas <

Hasznos linkek  Támogatók  Olvass EL!  Pályázatírók  Adó 1%   E-mail Küldés!

www.ado1.net www.adoegyszazalek.info www.ado.zug.hu